Curriculum VitaeFilmekInstallációkKiállításokBibliográfiaHírekKapcsolat

Keresés

English

Installációk

A Dunai Exodus

A folyó beszédes áramlatai

"Amiképp az emlékezet és a történelem árad és apad, azonképpen kerekedik felül a Dunai Exodus a tényszerű dokumentáció és az érzékeinkre ható képek között keletkező feszültségeken két, második világháborús hajóút bemutatásával."

Leah Ollman



A Dunai Exodus címmel 1997-ben Forgács Péter egyórás dokumentumfilmet készített. E filmen alapul az az interaktív installáció, melyet a Los Angeles-i Getty Museum ösztöndíjasaként 2000 és 2002 között hozott létre. A Getty Museum után az installációt bemutatta a németországi ZKM, a barcelonai CCCB, a helsinki Kiasma és a berkeley-i Judah Magnes Museum is. Magyarországon először a Ludwig Múzeumban látható a mű, mely a nyáron az ulmi Donaufestre, majd Brüsszelbe utazik.



A Dunai Exodus három különböző történetben meríti meg a látogatókat. Az egyik a kelet-európai zsidók menekülése a náci üldöztetés elől 1939-ben, amint megpróbálnak elérni egy Fekete-tengeri hajót, mely Palesztina biztonságába szállítja majd őket.A második történet 1940-ben zajlik, Beszarábia területeinek szovjet megszállása után. Emigráns német parasztok kénytelenek elhagyni választott otthonukat, hogy visszatérjenek a Harmadik Birodalom „biztonságába”, azonban végül Lengyelországba telepítik őket. A két, ellentétes irányba tartó csoportot Andrásovits Nándor hajóskapitány szállította a Dunán és amatőr filmesként dokumentálta is ezeket az utazásokat. A harmadik történet a kapitányról és a folyóról szól, melynek fodrozódó hullámai számos kultúrát és korszakot kötöttek össze Közép-Európa viharos története során.



Forgács Péter hatvan perces, díjnyertes „A dunai Exodus” címu filmjéhez Andrásovits eredeti 8 milliméteres felvételeit használta fel, melyeket a kapitány özvegyétol kapott. A zsidók utazásáról szóló negyvenkilenc percnyi anyagot Varga János történész- levéltáros adományozta Forgácsnak. Az installáció fő-termének teljes szélességében, öt, egymás mellé helyezett vetítővásznon peregnek a képsorok, melyet Szemző Tibor által komponált zene kísér. A terem közepén egy érintés-érzékeny (touch-screen) monitoron választja ki egy-egy nézo a 18 – egyenként 4-5 perces – epizódra komponált művet. A zsidó visszemlékezés, illetve a németek oldaltermében ismerkedhet meg a néző az utasok személyes történeteivel. Az Erzsébet Királyné utasainak naplói, interjúi, s memoárjai ismét érintés-érzékeny monitorokon jelennek meg, a néző által kiválasztott sorrendben. Kiemelt szerepet kapnak Marsigli gróf a 18. században kiadott hatalmas enciklopédiájának részletei a Dunáról.

A kiállításhoz egy honlap is készült a C3 segítségével, ahol a látogató az installáció alapjául szolgáló teljes kutatási anyagban barangolhat.

www.danube-exodus.hu

Stáblista

Szerző
Forgács Péter & The Labyrint Project
Marsha Kinder, Rosemary Comella, Kristy H.A. Kang, Scott Mahoy, Jim McKee
(Annenberg Center for Communication, University of Southern California, Los Angeles)

A Dunai Exodus múzeumi verziójának ötletadója, A dunai zsidó exodus társszerzője
Varga János

Zene
Szemző Tibor

A magyar változat munkatársai
Seres Szilvia, Sass Péter, Fekete Ernő, Spilák Klári

Támogatók
Nemzeti Kulturális Alapprogram Digitális Médiaművészet 2004 Ideiglenes Szakmai Kollégiuma
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Baden-Wrüttenberg Tartomány Kultúrális Kormányzata

Továbbá
C3 Kultúrális és kommunikációs Központ Alapítvány és Kht., Budapest
Cesar Messemaker, Lumen Film, Amsterdam
Heimatmuseum der Deutchen aus Bessarabien, Stuttgart
Magyar Nemzeti Filmarchívum, Budapest
Privát Fotó és Film Archívum, Budapest
Közlekedési Múzeum, Budapest
Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum (Duna Múzeum), Esztergom
The Rockefeller Foundation, New York

A kiállítás A dunai exodus (Lumen Film, 1998) című dokumentumfilm és a vele kapcsolatos kutatások nyomán készült.

Köszönetnyilvánítás
Andrásovits Nándorné, Petneházy Zalán, Askhenázi család és Guido Fano, Helmut Fink, Ilse Menzel, Benny Goren, Jehosua Halevy, Raoul Menzel, Dalia Ofer, Michael Renov, Yehuda Tamir, Forgách András, Eliah Turner és Zaia Alexander


Kiállítások

2008 • Filmhuis, The Hague, Hollandia
2007 • The Jewish Museum, Berlin, Németország
2007 • Kunstverein, Ulm, Németország
2006 • Ludwig Múzeum LUMU, Kortársművészeti Múzeum, Budapest
2006 • The Judah Magnes Museum, Berkley, California, USA
2005 • Kiasma Contemporary Art Museum, Helsinki, Finnország
2003 • Future Cinema / ZKM, Karlsruhe, Németország
2003 • CCCB, Barcelona, Spanyolország
2002 • The Getty Museum, Los Angeles, USA



további információk, képek és adatok ld.  www.danube-exodus.hu

http://www.frieze.com/issue/review/peter_forgacs/