Bibliography

Forgács Péter munkáinak tárgya a történelmi emlékezetet. Filmjeinek jelentős hányadában amatőr felvételekből dolgozva mutatja meg egy-egy történelmi esemény hátsó udvarát, fonákját, valódi - tehát a hétköznapi, az eseményekre befolyással nem bíró, de azokat mélyen vagy tragikusan megélő szereplőinek szemével láttatott - arcát. Filmjeit dokumentumfilmnek titulálni a filmek lealacsonyítása lenne, ugyanis egy Forgács Péter-dolgozat jóval több egy egyszerű dokumentumnál. Nem egy adott esemény vagy eseménysor megörökítésére tett kísérlet, hanem komplex alkotás, aminek legalább annyira fontos része a zene, a zenéhez illeszkedő vágás, az eredeti és nagyon sokrétű hangkép, tehát a film - Bíró Yvette kifejezésével - vertikális része, mint a horizontális, vagyis a történet; a történelmi idő.

Forgács filmjeinek legfőbb témája, még akkor is, ha nem dokumentum-jellegű filmet készít, az idő, hiszen ezt tematizálja a legújabb darabok közül a Nádas Péter szövegére készült Saját halál vagy a Von Höfler vagyok is. Az időnek csak a Forgács-filmekre jellemző kezelése attól válik különlegessé, hogy nem csupán az elbeszélt történetekkel, a megkérdezettek történeteivel, teszi átélhetővé a témául választott eseményt vagy kort – legyen az a harmincas évek vagy a holokausztot megelőző baljós idők –, hanem a hangulatok, sőt a szereplők gondolatainak, emlékképeinek a megidézésével is (a vertikális eszközök segítségével és olyan trükkökkel, mint a képek torzítása, az osztott képmezőben felvillanó párhuzamos történetek vagy a lassítások).

Ahogyan nem nevezhető Forgács Péter dokumentumfilmesnek – azaz csak annak –, úgy nem nevezhető médiaművésznek sem: nem a trükkök, nem a forma határozza meg a Privát Magyarország darabjainak hangulatát. Nem a különleges forma miatt olyan erősek. A dokumentumok, a felmutatott képek segítségével kibontakozó, feldolgozhatatlanul tragikus egyéni sorsok olyan megrendítően bontakoznak ki, mint W. G. Sebald könyveiben olvashatjuk. Kétségtelen, hogy Forgács a tragikus és érdekes sorsokra fókuszáló művei az új történelemszemléletéért küzdő Annales-iskolában gyökereznek, de Forgács – éppen különleges időszemlélete miatt – nem elsősorban történelemfilmeket készít, hanem emlékezetfilmeket. Az emlékezet sodrása határozza meg a filmek ritmusát, ehhez alkalmazkodott a Hunky Bluesban Másik János és Cserepes Károly zenéje is: a dalok többsége mintha emlékfoszlány volna.

Ahogy a Privát Magyarország sorozat darabjai, így a Hunky Blues is alapvetően egy gyűjtő darabjaira épül: de míg előbbi az amatőrfilmesek kockáit dolgozza fel, az új film a néprajzos Bakó Elemér anyagait, riportjait használja, melyeket Amerikába kivándorolt magyarokkal vett fel. (A kitántorgott szót már csak azért sem használom, mert Forgács, nagyon helyesen, nem idézi egyszer sem József Attilának a filmbe kéredzkedő sorait.) A Hunky Blues nem egy ember életútjára épít, nem egy hőse van. A legközelebb talán az egy hajónak és utasainak sorsát követő Dunai Exodus áll: az emlékezet-képek aránya kisebb, a történelemhez – a háttért adó eseményekhez - szorosabban kötődik, mint a korábbi Forgács-filmek.

A hősök tehát az Amerikában letelepedett (az emigráns kifejezést sem érjük tetten) magyarok. Az idő a XX. század fordulója és az azt követő évek; az amerikai bevándorlási törvény megszigorodásáig tartó első, nagy bevándorlási hullám időszaka, Theodore Roosevelt elnökségének ideje. A helyszín az Egyesült Államok keleti partja, természetesen a magyarok lakta New Brunswick ugyanúgy, mint a kisebb bányavárosok. A szereplők közül csak egy alak emelkedett fel, a bankár Kiss Emil, akivel csak azért foglalkozik behatóbban a film, mert az ő intézménye folyósította az otthoniaknak a pénzt, és tőle lehetett átvenni a hazulról jött küldeményeket: ő kezelte a magyarok tőkéjét. Nincs szó Zukor Adolfról, a szőrmekereskedőről, aki a Paramount Pictures alapítója, sem a még csecsemőként az USA-ba került gyermekéről, Fried Vilmosról, aki aztán a Foxot megteremtette, vagyis egyetlen nagypályás magyarról sem: minden szereplő hétköznapi hős. Hős, mert igenis volt bátorsága a hosszú útra és helytállt, ki a napi robotban, ki a bányában.

A Hunky Blues bemutatja az utat a tengeren túlra. A hajózási cégek panamáiról – arról, hogyan csapták be a jóhiszemű szegény parasztokat, akik Amerikába váltottak hajójegyet, de kénytelenek voltak Fiuméból indulni – ugyanúgy szót ejt, mint a letelepedés nehézségeiről, vagy arról, hogy milyen hátránnyal járt, hogy az utasok csak magyarul tudtak. Az írek, mivel bírták az angolt, kvalifikáltabb munkákat kaptak, a magyarok többsége a bányavállalatoknál kötött ki, a nyelvész Bakó számos olyan kifejezést gyűjtött, ami a bányamunkával kapcsolatos hunglish kifejezés: ilyen a bigány, azaz nyersvas (pig iron), a burd, azaz szállás (board), vagy a bányapléz, vagyis bányatelep (miner place). A bizarr, némelykor viccesen torz kifejezésektől hemzsegnek a megkérdezettek vallomásai is.

Bevallom, kissé meglepett, hogy a többnyire falusi emberek milyen szép magyarsággal tudnak érzelmeikről és motivációikról számot adni. A nyilatkozókat a jólét vágya mellett a szabadság vágya is fűtötte. Hallottak valamit rebesgetni az amerikai demokráciáról, egy országról, ahol elég csak jól dolgozni, nincsenek kiszolgáltatva a földesurak és gyárosok kényének-kedvének, és kemény munkával nem egyszerűen vihetik valamire, de a társadalom elismert tagjaivá is válhatnak. Egy olyan országról álmodtak, ahol nem az urambátyám kapcsolatok, a simulékonyak és gátlástalanok érdekhálózata határozza meg az érvényesülést. Amerika valóban a lehetőségek hazája volt. Egy magyar báró emlékezései mindezt megerősítik: ő keserűen számol be arról, hogy a magyar parasztok az Ígéret Földjén nem csak ígéreteket kaptak.

Forgács Péter honlapja pontosan fogalmaz: a film „a korai amerikai mozi, talált filmek, fényképek és interjúk sokaságát szövi össze egyetlen hatalmas tablóvá”. Nem csupán az interjúknak az egységes egésszé alakítása volt (lehetett) irtózatos munka, de a kép- és hanganyagok megkeresése is: a tabló ugyanis nagyon színes. Jut benne hely a hajókról készült képeknek, a bányamunka nehézségeit bemutató anyagoknak, a bálok, mulatságok felelevenítésének egyaránt. Forgács Péter számos intézményben (amerikai magyarok alapítványa, Ellis Island-i Hang- és Fotógyűjtemény, Bob Hope Memorial Libary stb.) éveken át kutatott. A Hunky Blues egy nagy vállalkozás szívós munkával elért eredménye.